Leonardo DiCaprio egy nemrég készült interjúban elmondta, melyik a kedvenc filmje Christopher Nolan tól. A színész 2010-ben ...
A dokumentumfilm fesztivál idei meghívottjai közt indiai rendezővel és norvég filmes ikonnal is találkozhatunk.
Krasznahorkai László új regényét a szerző távollétében, instrukcióit követve mutatja be a Magvető Kiadó november 13-án 17 ...
1988 és 1993 közt futott Jimmy Perry és David Croft legendás sorozata, a Csengetett, Mylord?, melyből jövő év elején színpadi ...
Két év után tér vissza Budapestre Jonathan Roy, hogy új lemezét megmutassa a magyar rajongóinak is. 2024-es nagysikerű ...
A OneRepublic eddig három alkalommal járt Budapesten, legutóbb épp a Covid korlátozások feloldása után nem sokkal, 2022 ...
Vince Gilligan pedig reméli, hogy jókat fogunk tudni beszélgetni a hajmeresztően zseniális sorozatról, amit már most ...
A 30 éves PORT nagy sikerű kezdeményezése, A Nagy Film letudta maga mögött az első, mozgalmas hetét, amely során szűkült az ...
Nem ez az első alkalom, hogy ez a nagyszerű színész félig-meddig titokban két szerepet is eljátszik egy horrorfilmben.
Megtartották a Stranger Things záróévadának díszbemutatóját Los Angelesben. A vörös szőnyegen meglepő látványt nyútott a ...
Újra összeállt pár közös fotóra 25 év után Jim Carrey, valamint Taylor Momsen, aki még kisgyerekként alakította Cindy Lou-t A ...
ByeAlex azt írta: ingyen is vállalta volna a zsűrizést, ha tudja, hogy ezzel a sztárral is találkozhat a színpadon.
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results