News

Durván összerúgta a port Márki-Zay Péter a Demokratikus Koalíció két politikusával, Dobrev Klárával és Rónai Sándorral. A ...
Az Alapjogokért Központ jelentése szerint több száz millió forintnyi támogatás ment gyermekek genderérzékenyítésére.
Az NGO-kifizetési adatbázisok alapján a Pride szervezőit komoly pénzekkel támogatta Brüsszel, amely mintegy utasította a ...
Bár csak szeptembertől indul, már most népszerűnek nevezhető a fix 3 százalékos Otthon start hitelprogram. A Magyar Nemzet ...
Cseh László korábbi legnagyobb riválisai, Michael Phelps és Ryan Lochte megkongatták a vészharangot a szingapúri ...
A cukkini könnyen megromlik, ha nem megfelelően tároljuk – de egy kis odafigyeléssel sokkal tovább friss maradhat, és az ízét ...
Ha Nyugat-Európa iszlám lakossága már „túlnövi” az eredeti népességet, olyan jövő sem elképzelhetetlen, amikor katonai úton ...
A Liverpool megtette első hivatalos ajánlatát Alexander Isakért, de a Newcastle azonnal elutasította azt. A Vörösök most nem ...
Az RMDSZ egykori elnöke Bajnai melletti szereplésével közvetett módon azt a Szabó Tímeát is legitimálta, aki akkoriban Bajnai ...
Mark Zuckerberg cége, a Meta továbbra is milliárdokat fektet a mesterséges intelligencia fejlesztésébe, miközben a vállalat a ...
In such cases, it’s time to pack up, thank people for their trust, and go home, Hungary's prime minister said speaking about ...
A Magányosok társasága egyik legszórakoztatóbb karaktere a vámpír, aki egy raktárt bérel egy temetési vállalkozónál.